Heléna Nagykövetünk első havi beszámolója I Interjú

Elészült első Nagykövet interjúnk, és ez csak a kezdet! Folyamatosan fogjuk feltölteni Nektek a lányok élményeit és érzéseit, benyomásait a Potzak program kapcsán. Szeretnénk, ha Ti velük együtt tudnátok tapasztalni testetek apró, de annál kellemesebb változásait hétről hétre. Interjú egy anyukával, aki vállalta, hogy szívvel lélekkel belevág a Potzakba mindennapi teendői mellett. Édesanyja 3 szupercuki…

Adri Nagykövetünk első havi beszámolója I Interjú

Adri Nagykövetünk is roppant lelkes volt a beszélgetésünk során. Kéthetes beszámolójában megemlítette, hogy hasa már más tónusú, ami rendkívül motiválja, hogy folytassa a programot. Szintén rendszeresen behúzva tartja a hasát a hétköznapi teendői közben is, ami azért szuper, mert így is a program hatékonyságát erősíti. Interjú egy olyan fiatal anyukával, aki két cuki kisfiú édesanyja,…

Kata Nagykövetünk első havi beszámolója I Interjú

Kata Nagykövetünk szintén pozitívan nyilatkozott az első hónapjáról a Potzakkal. A  másfél hetes beszámolójában megosztotta velünk, hogy a gyakorlatokat főként este végzi, 7 napból haton tornázik és egy napon pihen. Egy kis megfázás ugyan nála is jelen volt, így volt, amikor kevesebbet sikerült mozogni. Ebből is látszik, hogy a program valódi és előfordulnak fennakadások, amikkel…

Inspiráló Anyukák sorozat első interjúalanya: Fazekas Bernadett

Mi, akik a Potzakon keresztül kommunikálunk Veletek, talán nem meglepő, hogy egy lányokból álló csapat vagyunk. Pont ezért végtelenül hiszünk a nők erejében, és tudjuk, hogy számtalan olyan hölgy vesz minket körül, aki nem csak a szakmájában sikeres, de a gyermeknevelésben is helyt áll, és nem utolsó sorban az egészségére is figyel, sportol aktívan és…

Újraforgattuk videóinkat! Ismerkedjetek meg Schéda Brigittával, egy inspiráló, fiatal édesanyával

Sokat gondolkoztunk, hogyan tegyük még kicsit modernebbé a gyakorlatsort, hiszen ez az amit valójában mindenki aki a Potzakkal edz nap mint nap megnéz. Összeültünk az alapítókkal és végül közösen úgy döntöttünk felkérünk egy fiatal édesanyát, Schéda Brigit, hogy vele forgassuk újra az edzésprogramot. Ismerjétek meg Brigit, aki egy 2 éves, nagyon cuki kisfiú édesanyja, egyetemista,…

Interjú Dr. Bajzik Évával, alapítónkkal

Dr. Bajzik Éva nevéről már sokat hallotattok az elmúlt időszakban, mint alapítónkról, szakmai tanácsadónkról, a Potzak gyakorlatok megalkotójáról. Egy olyan Hölgyről, aki évtizedes orvosi gyakorlatát tette hozzá a Potzak gyakorlatsorokhoz. De arról, hogy hogyan indult meg a pályáján, mi motiválta leginkább, avagy, hogy ő maga egészségesen él-e vagy mit üzenne Nektek, erről kevesebbet tudtok. Egy…

Interjú Barka Nikolettával a Potzak egyik alapítójával

Következő blogposztunk célja, hogy jobban megismerjétek kikkel működtünk együtt a Potzak program megalkotásában. Jelen esetben Barka Nikolettával készítettünk egy interjút, aki mindamellett, hogy az egyik alapítónk, a BGE sportközpontjának vezetője is, tanít, aktívan sportol anno a PhD kutatását a várandósokkal kapcsolatban végezte. Kérdéseinkben érintettünk személyesebb jellegű témákat, és természetesen a Potzakról is érdeklődtünk. Érdekes és…