Interjú Dr. Bajzik Évával, alapítónkkal

Dr. Bajzik Éva nevéről már sokat hallotattok az elmúlt időszakban, mint alapítónkról, szakmai tanácsadónkról, a Potzak gyakorlatok megalkotójáról. Egy olyan Hölgyről, aki évtizedes orvosi gyakorlatát tette hozzá a Potzak gyakorlatsorokhoz. De arról, hogy hogyan indult meg a pályáján, mi motiválta leginkább, avagy, hogy ő maga egészségesen él-e vagy mit üzenne Nektek, erről kevesebbet tudtok. Egy…

Első Nagyköveteink tapasztalatai és javaslatai

2018-ban indult az első Nagykövet Program, amiről készítettünk most egy összeállítást. Annak idején az anyukák tapasztalataikat egy facebook csoportban írták össze, és ott publikálták a közben készített képeiket is. Ha van kedvetek, látogassatok el a Potzak a gyakorlatban csoportunkba, ahol láthatjátok a bejegyzéseket a saját szemetekkel, kérdezhettek, motiválhatjátok egymást és megbeszélhetitek tapasztalataitokat.  Bár néhányszor alábbhagyott…

Interjú Barka Nikolettával a Potzak egyik alapítójával

Következő blogposztunk célja, hogy jobban megismerjétek kikkel működtünk együtt a Potzak program megalkotásában. Jelen esetben Barka Nikolettával készítettünk egy interjút, aki mindamellett, hogy az egyik alapítónk, a BGE sportközpontjának vezetője is, tanít, aktívan sportol anno a PhD kutatását a várandósokkal kapcsolatban végezte. Kérdéseinkben érintettünk személyesebb jellegű témákat, és természetesen a Potzakról is érdeklődtünk. Érdekes és…

Dr. Bajzik Éva válaszol

Állandó szakértő segítőnkhöz, Dr. Bajzik Évához rengeteg kérdéssel fordultatok az elmúlt időszakban, így gondoltuk, összeszedjük számotokra az információkat egy posztban. Fontos kérdéseket érintünk, tisztázunk fogalmakat és javaslunk szakszerű segítséget. Röviden: Ti kérdeztetek, mi válaszolunk! Szó esik magáról a szétnyílt hasizomról és arról, hogyan aludjatok vagy szoptassatok addig, amíg meg nem oldódik a problémátok. Szintén olvashatsz…

Miért fontos a szétnyílt hasizom „kezelése” a hasizom „terheléses” edzésének megkezdése előtt?

Amikor szétnyílik a hasizom, azon nincs egy konkrét nyílás. Az egyenes hasizmokat a középvonalban egy inas lemez kapcsolja össze és a rectus diastasisnál ez megnyúlik, az egyenes hasizmok pedig eltávolodnak egymástól. Ahol az inas lemez van, ott valójában a hasfalnak nincsen támasztása, ami alapvetően arra lenne, hogy pl. hasprés esetén a belső szerveinket a helyükön tartsa.…

A szülés után mennyi idő elteltével lehet elkezdeni a Potzak gyakorlatsort?

A Potzak alapgyakorlata, az első, amivel a gyakorlás elkezdését javasoljuk, alapvetően nagyon egyszerű – vagy inkább: egyszerűnek tűnik.   A mozgás   Amikor olyan utasítást kapunk az orvostól, hogy ne mozogjunk, az általános értelemben azt jelenti, hogy ne végezzünk sport mozgást. Azonban a sportolástól eltekintve is mozgunk minden nap: felkelünk az ágyból, kimegyünk a fürdőszobába,…

Edzőtermi edzés vs Potzak gyakorlatok

Az edzőtermi edzésprogramok alapvetően nincsenek felkészülve a szétnyílt hasizomra, illetve annak kezelésére. A szétnyílt hasizom egy speciális probléma, ami odafigyelést és külön edzésprogramot igényel. Az edzőtermi edzésprogramokkal és az – akár korábban rendszeresen is végzett – felülésekkel rontani is lehet a helyzeten, fokozódhat is a szétnyílás mértéke. Ezért is fontos, hogy mielőtt bármilyen hasizomedzést elkezdünk,…

Hogyan szerezhetjük vissza a szülés előtti alakot? Lehetséges-e egyáltalán?

Ez nagyban függ a genetikától. Érdemes megnézni, hogy mind anyai, mind apai ágon hogyan alakult az alakja az anyukáknak szülés után, az egyéni befektetett munkától és a lehetőségektől. MIndannyian ismerünk szerencsés alkatú nőket, akik szülés után egy hónappal úgy néznek ki, mintha mi sem történt volna velük – őket ez a kérdés nem érinti. Sokszor…

Kampány a BNO kódért

Mi az a BNO kód? Ha orvosnál jár, akkor az ambuláns kezelőlap tetején vagy alján  a “diagnózisok” címszó alatt találhatja azokat a rövid, általában félsoros, sokszor latin szót is tartalmazó kifejezést, ami tömörítve összefoglalja azt, hogy mi az a probléma, amit az orvos talált, ami miatt a kezelést vagy gyógyszert kapja és ehhez tartozik egy…