Barka Nikoletta, a BGE Sportközpontjának vezetője aki mindamellett, hogy a Potzak alapítója és szakértője, tanít, aktívan sportol és már anno a PhD kutatását a várandósokkal kapcsolatban végezte.
Kérdéseinkben érintettünk személyesebb jellegű témákat, és természetesen a Potzakról is érdeklődtünk. Érdekes és hasznos olvasmány, egy hölgyről, aki tökéletesen ismeri a testét és készen állt segíteni olyan embertársainak, akik még csak a megismerés útján vannak.
A sport már gyerekkorom óta része az életemnek, amit most már nem csak űzhetek, hanem oktathatok is.
Sok mindent, így nehéz kiemelni bármit is belőle, de azért megpróbálom. 🙂 Rengeteg lehetőség rejlik benne, hatalmas kreativitást igényel és nincs két egyforma nap.
Nincs kedvencem, hiszen minden ágazat különleges valamiért, illetve magában az oktatásban lakozik a szépség. Jómagam éveken keresztül Waldorf iskolában dolgoztam, amiben szintén sok érték rejlik.
A legjobban úgy tudjuk megismerni a test működését, ha saját magunkat figyeljük meg. Így fontosnak tartom, hogy rendszeresen edzek. Rengeteg mozgásformát kipróbáltam, amiből párat űzök aktívan. Az egyik a WSB, amire jelenleg szárazföldön készülünk, a másik a B2P2, hogy egyensúlyban legyen a testem, emellett futok és sétálok, vagy túrázok.
Sokan kérdezik ezt tőlem és mindenkinél ugyanazzal kezdek. Nincs olyan, hogy tuti. 😀 Minden test egyedi és különleges, így egyéni bánásmódot és figyelmet igényel. Az, hogy hogyan érezzük magunkat a legjobban a bőrünkben nőként pedig nem lehetetlen megismerni, figyelem kell hozzá. Méghozzá saját magunk felé. Anno én sem voltam elégedett a kinézetemmel, aztán úgy döntöttem elég az önsanyatgatásból, így új útra léptem. Nem akartam mindent rákényszeríteni magamra, ami kívülről jött, inkább elkezdtem arra figyelni, amit a testem jelez. A test pedig partner ebben, hiszen folyamatosan jelzi, hogy mire van szüksége. Ehhez persze rengeteg segítséget kaptam, ezért is döntöttem úgy, hogy akinek csak tudok jómagam is segítek az elindulásban.
A várandósság nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy magunkra és bennünk növekvő jövevényre figyeljünk, hiszen változás következik be az életünkben. Nagy a bizonytalanság, így rengeteg kérdés merül fel. Itt sincsenek jól bevált módszerek, hiszen nincs két egyforma test, így egyforma várandósság sem. Ami viszont közös, hogy fontos, hogy folyamatosan odafigyeljünk arra a testre, ami életet fog, vagy már életet adott.
Igen. A kutatás során jutottam el oda, hogy vannak hiányterületek, amikkel az édesanyák egészségének megőrzése miatt fontos lenne foglalkozni. A szétnyílt hasizom is ilyen hiányterület.
Mert a 21.század embereire lett szabva. Figyelembe vettük, hogy az édesanyáknak a gyermekük az első. Emellett igyekeznek odafigyelni magukra, amire sokszor kevés idő jut, így egy hatékony, online megoldást készítettünk nekik, amit bárhol meg tudnak csinálni. A videóanyagnak és a tanácsoknak köszönhetően pedig minden többször visszanézhető, a facebook csoportban pedig van lehetőség kérdéseket feltenni és megosztani a tapasztalatokat.
Mindegyiknek közös a kiinduló pontja. Minél több területen szeretnék tenni azért, hogy az emberek értéket lássanak a testük megismerésében és az egészségük megőrzésében. Ezt igyekszünk minél több módszerrel átadni, mindezt olyan keretek között, amit még élveznek is.
Egy olyan problémáról beszélünk, amiről a legtöbben nem is tudnak, ha pedig hallanak róla, sokszor nem foglalkoznak vele. Kaptam már nem egy felkérést, hogy érveljek a program mellett. Nem szoktam, így most is csak annyit mondok, hogy mindenkinek csak egy teste van. A test pedig mindennek az alapja, hiszen abban élünk, így sohasem késő elkezdeni a vele való törődést. És van egy hatalmas előnye, mindig velünk van.