Ezzel a kérdéssel keres meg nagyon sok kismama a szülés után az első pánik közepette, amikor szembesülnek a kialakult problémával.
A szakembereknek – mivel nem először találkoznak ezzel a gonddal – van már kialakult válaszuk, aki pedig éppen az első pánikban van, épp azért fél és bizonytalan, mert nincsen határozott válasza a fenti kérdésre.
Nem egy ördöngös helyzet ez: gondolkodjunk együtt.
A terhesség alatt nő a baba a hasüregben. Belülről nyújtja a hasizmot oldalirányba, és amikor az izmok már nem tolerálják tovább a nyúlást, a hasizmokat elöl középen összetartó inas lemez is szétnyúlik – ez lesz konkrétan a szétnyílt hasizom. Amennyire megnyúlik az inas lemez, annyival csúsznak el egymástól az egyenes hasizmok.
A terhesség során mindez azért történik meg, mert folyamatosan egy nyújtó hatás van belülről a hasizmokra. Annak köszönhetően, hogy “odabent” egy elég szilárd tömeg növekszik, a törzsizmok sem tudnak dolgozni, nem tudják átmozgatni a törzset, mert akadályba ütköznek.
A szülés után megszűnik a hasüregből kifelé irányba történő feszítés, és ezáltal az a szilárd tömeg is kikerül, ami miatt a törzsizmok mozgása korlátozott volt.
Az izmok továbbra is meg vannak nyúlva, és sokszor ki is vannak kapcsolva. Emiatt nem tudja sok kismama még hetekkel-hónapokkal a szülés után sem behúzni a hasát: kiadja az agya a parancsot és nem történik semmi.
Itt tartunk most: szülés után, megnyúlt, részben kikapcsolt izmokkal és egy megnyúlt inas lemezzel.
Ön mit tenne? Operálna vagy tornával megpróbálná visszakapcsolni az izmait és munkára bírni őket?
Mit tud tenni a műtét?
Műtétileg két megoldás lehetséges:
- Néhány öltéssel összehúzni az eltávolodott egyenes hasizmokat. (Ettől ezek továbbra sem lesznek sem munkaképesek, sem feszesek, csak egymáshoz lesznek varrva)
- Ha nagyon-nagy a szétnyílás mértéke, akkor nem összeöltik az egyenes hasizmokat, hanem betesznek egy hálót a két eltávolodott hasizom közé, ami össze ugyan nem húzza őket, de meggátolja a belek előretüremkedését. (Ettől az izmok továbbra sem lesznek sem működőképesek, sem feszesek, de legalább lesz köztük egy háló, amitől már biztosan nem is tudnak egymás felé közelíteni).
Mit tud tenni a torna?
Segít újraindítani az izmokat, segít újra kialakítani azt az agy-ideg-izom kapcsolatot, aminek köszönhetően, ha kiad az agy egy parancsot (pl. húzd be a hasad), akkor az izom elkezdi végezni a feladatot.
Segít megerősíteni az izmokat, ezáltal tónusosabbak lesznek és segítenek a törzs támasztásában mozgatásában
Megfelelő irányú terheléssel a szétnyílt egyenes hasizmok közelíthetnek egymáshoz és még a köztük levő szétnyílt rész is teljesen összehúzódhat.
Az izmok megtaníthatóak olyan működésre, hogy minden helyzetben összetartsanak, ez gyakorlás kérdése.
Ha már szóba kerül a műtét, akkor mi az észszerű sorrend?
Műtét és utána torna? Torna és utána műtét?
Tekintve a fent leírtakat, egy műtéti eljárás után nem könnyű megindítani a mozgást és hálóbeültetés esetén kérdéses az eredmény is.
Ha tornával kezd, akkor lehet az is a történet vége, hogy műtétre végül nincsen szükség. Orvosi és rehabilitációs szempontból pedig mindenképpen könnyebb egy jó kondícióban levő izomzatot operálni és utána még egy kis erőfeszítést tenni a műtét utáni rehabilitációba, mint egy tónusát vesztett izomzatot operálni és utána nem is 0-ról, hanem mínuszból indulva kezdeni a rehabot.