Szőlész-borász mérnök az egyik végzettségem, a másik végzettségem pedig növényorvos. Apukámmal közösen kézműves borokat készítünk Csopakon. A növényorvosi végzettségem jelenleg nem használom, csak hobbiként, emellett teljes állásban dolgozom itt Budapesten.
A kisfiam, Huba 4 éves, 23 évesen szültem őt. 7 hónapos terhesen államvizsgáztam.
Őszinte leszek az egyetem elején nem igy terveztem, de nem bánom, igy hozta a sors. Én személy szerint nem vagyok az az ősanya tipus, miután megszületett, úgy éreztem fizikailag nagyon fáradt vagyok, de így frissen kikerülve az egyetemről mentálisan viszont nem volt még minden kapacitásom kiaknázva, ezért úgy gondoltam, amig otthon vagyok a babával, megcsinálom a mester diplomám. A növényorvosi szakra esett a választásom. Nyílván nagyon szerencsés vagyok, mert a családom és a barátaim végig támogattak és segítettek, nélkülük nem sikerült volna. Sok áldozattal jár édesanyának lenni, de nekem fontos volt, hogy ne vesszek el teljesen az anyaságban és tudjak önmagam maradni, alapvetően úgy gondolom, hogy boldog anyuka=boldog gyerekkel.
Nehéz megtalálni az egyensúlyt, de ez egy folyamat és szépen apránként el lehet érni, hogy mindenkinek jó legyen. Egyértelmű, hogy a mostani bizonytalan időkben a járvány miatt, nagyon sok nő volt kitéve annak, hogy a karrierjét a háttérbe helyezze, és otthon maradjon a gyerekkel. Természetesen én is úgy kerestem állást a diploma után, hogy mellette Hubával is minőségi időt tudjak tölteni a hétköznapokban is.
Őszinte leszek, óriási szerencsém van, Huba alapvetően egy jó gyerek. Nyílván minden korszaknak megvannak a nehézségei, de szerintem nagyon jó kis csapatot alkotunk. Nem tudtam, mire számitsak az elején, nagyon fiatal voltam, abban biztos voltam, hogy nagyon fogjuk szeretni egymást és ez így is történt. Szerintem senki nem tud felkészülni az anyaságra, mert ez egy olyan komplex feladat, amire nem lehet. Bele kell állni és remélni a legjobbakat 😊
Tinédzser koromban kifejezetten utáltam sportolni, nem találtam meg a közös nevezőt a pedagógusokkal, eléggé kötött az izomzatom is, nem voltam sose hajlékony, és több kudarcélmény ért, ami miatt úgy éreztem, hogy én nem tartozom a sport világába. Aztán az egyetem alatt elkezdtem járni egy közeli edzőterembe, ahol megtaláltam a nekem szimpatikus edzőt, a mai napig hozzá járok. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Huba is néha elkísér az edzésekre és nagyon élvezi. Ezen kívül fontosnak tartom, hogy szabadidőnkben minél kevesebb időt töltsünk a lakásban, vagy a TV előtt, szerintem nem egészséges az ülő életmód, se felnőtteknél se a gyerekeknél( Huba is szokott mesét nézni, de igyekszem limitálni ezt az időt) ezért az ősszel lett egy kiskutyánk, akit sokat sétáltatunk, megyünk vele hétvégente kirándulni. Télen sajnos korlátozott a szabadtéri tevékenységek lehetősége, de most, hogy végre itt a jó idő, és enyhítettek a karanténon, egyre több lehetőség lesz sportolni. Szeretném, ha megtanulna úszni, úgyhogy jövő héttől úszás oktatásra fog járni, édesapám pedig heti egyszer viszi lovagolni, ami eddig nagyon tetszik neki. Remélem, sokáig fognak tudni közös nagypapa-unoka sporotolós programra járni.
Heti kétszer szoktam csoportos edzésekre járni, ha jó hetem van eljutok háromszor is 😊
Általában az Apukája szokott rá vigyázni, ha ő nem ér rá, akkor a szüleim, de volt már, hogy egy barátomat kértem rá. Mivel Huba egyre nagyobb és egyre ügyesebb, közösen is tudunk edzeni, például ő biciklizik, én meg futok utána, vagy csak nagyokat kirándulunk. Ha nem is jutok el az edzőterembe, akkor is igyekszem olyan tevékenységeket találni, amit otthon is lehet csinálni. Szeretek jógázni, vagy a barátaimmal valamilyen labdajátékot játszani. Számomra az a lényeges, hogy le tudjam adni a feszültséget, hogy kiegyensúlyozottabban birjam a hétköznapi megpróbáltatásokat. A tavalyi újévi fogadalmam között volt, hogy priorizálom a mentális egészségemet és ebben segít nekem a sportolás.
A karantén alatt online edzéseket csináltam, de sokszor frusztrált, hogy nincs úgy időm, nem tudok megfelelően koncentrálni, úgyhogy ezt le kellett meccselnem magamban, és azt emeltem ki, hogy átmozgassam magam. Nyílván nem a karantén alatt leszek a legsoványabb, legszálkásabb, legizmosabb, de a körülményekhez képest próbáljam meg kihozni magamból a legtöbbet. Szerencsére nekem a karantén alatt is volt segitségem, igy tudtam magamra is időt szánni.
Igen, és én nekem szükségem is van rá. Nagyon sok ideológia van, hogy kell gyereket nevelni, ki mit vár el egy édesanyától, én részemről úgy élem az életem, ahogy nekünk jó, és szükségem van az énidőre, bármennyire is szeretem Hubát, neki is jobb, ha ki tudom pihenni magam és fel tudok töltődni.
Eléggé makacs vagyok, amit a fejembe veszek, azt meg is csinálom. Az elmúlt 4 év tele volt kihivásokkal, rengeteg minden tisztázódott bennem, az emberi kapcsolataimban, most úgy érzem, hogy ahol vagyok az nagyon jó, elégedett vagyok az életünkkel. Ki tudnék többet is hozni magamból, de az elmúlt 1 év elég sokban megváltoztatta a szemléletem. Remélem, ha a járvány véget ér, új kihivások elé nézhetek. De fontos kiemelnem azt, hogy ahhoz, hogy én a gyerek mellett ennyi minden teljesítettem, kellett egy szuper háttér csapat, akiktől minden támogatást megkaptam.
Igen már 5 éve vegán vagyok, előtte vegetáriánus voltam. Én ezt már nem csak étrendnek tartom, hanem életvitelnek, a vegánság annyi mindenre megtanított, és sokkal tudatosabban élem az életem azóta. Szerintem életem végéig megmarad nekem ez az állapot. Huba vegetáriánus, az Apukája eszik húst, igy a vegánság és a húsevés között van félúton. Az elején sokan kritizáltak, hogy a gyerek nem eszik húst, de semmi hátránya nem származott belőle. A WHO szerint a kiegyensúlyozott vegán és vegetárianus étrend minden életkor számára fenntartható. Szerintem minden étrend lehet káros, ha nem tudatosan van felépitve, nekem nagyon fontos, hogy Huba is és én is megfelően étkezzünk. Néha kell egy kis lazaság is, a fiatalember nagy rajongója a süteményeknek, én a sós nasikat szeretem, de ezt is igyekszem egyensúlyban tartani.
Ami nekem bevált, hogy úgy élem az életem, ahogy nekem tetszik. Nem foglalkozom mások véleményével, én tudom, hogy mi a jó nekem és a családomnak. Nagyon nehéz Anyának lenni és mellette megtalálni önmagunkat is, de nem szabad feladni, idővel kisimul minden. Én mindig előbb fogok a gyerekkel fagyizni menni, vagy biciklizni, mint otthon vasalni. Néha gyűröttek a ruháink, de nekem nem ez a fontos. Aki a vasalt inget szereti, az vasaljon. Nem szabad foglalkozni azzal, ki mit csinál, a valóság közel sem tökéletes, mindenkinek vannak nehézségei. Keressenek olyan barátokat, akik támogatják őket, segitenek egymásnak, mert egyedül nagyon nehéz mindenhol helyt állni. Én nagyon szerencsés vagyok, mind a családomra, mint a barátaimra számithatok mindenben. Tudom, hogy amikor az ember teljesen ki van fáradva érzelmileg és fizikailag is szörnyen nehéz pozitívan látni a dolgokat, én is voltam ebben a cipőben. Ha nem megy másként, szakember segitségét kell kérni. Muszáj megtanulni előtérbe helyezni a saját mentális és fizikai egészségünket azért, hogy a gyerek egy kiegyensúlyozott gyerekkort kaphasson, és mi sem égjünk ki ebben.
